Emlékszel még a régi időkre, mond? Vajon csak én szerettelek annyira, hogy az egész életemet képes lettem volna megváltoztatni érted? Most, hogy itt állsz előttem, olyanok vagyunk, mint két idegen. Pedig egykor mennyire szerettük egymást. Még mindig nagyon fáj… Annyi közös emlék közül, nem tudom elfelejteni az angyalokat a hóban, amit közösen csináltunk, vagy a virágokat a parkban, ahol kéz a kézben sétáltunk, s éreztem a kezed melegét, vagy a naplementére, ahol először éreztem a csókod ízét. Nem tudom, hogy miért lett vége, egyszer csak megfordultál és nem néztél vissza. Végig a hátadat figyeltem, de tudtam, hogy nincs esély arra, hogy megfordulj. Így most se fordulj felém. Nem akarom. Könnyekkel küszködve kaptam meg a ruhám alját és kimentem a teremből, addig mentem, míg már senki nem találhatott meg. - Miért kellett vele találkoznom? Miért? Nem akarom látni. – szedtem egymás után a lépéseket. - Én szerettelek volna. – szólalt meg a hátam mögött, s légzése elárulta, hogy ...